1.1 - A szakdolgozat témájának kiválasztása

Szakdolgozat a tanszék oktatói által megadott témakörökből, az oktatóval történt előzetes egyeztetés alapján készíthető. A téma változtatásához a már felkért és az újonnan választani kívánt témavezető tanárok, illetve tanszék engedélye egyaránt szükséges.

A hallgató köteles a 5. félév közepéig a témabibliográfiát és a dolgozat vázlatát, a 5. félév végéig pedig a dolgozat első fejezetét a témavezető oktatónak bemutatni.

A szakdolgozat írója a témavezető tanárral folyamatosan, heti rendszerességgel kell konzultáljon. A témavezető tanár a szakdolgozat bírálását megtagadhatja akkor, ha a hallgató a rendszeres, hetenkénti konzultációt elmulasztja.

A szakdolgozatot a hallgatónak elbírálás előtt - a kisebb hibák és hiányosságok kijavítására, illetve pótlására - egy alkalommal, rövid határidő (maximum 7 nap) - kitűzésével vissza lehet adni.

A szakdolgozat a tanszék gondozásába kerül, egyik példányát a tanszék könyvtára archiválja, a másik pedig a DE BTK gondozásába kerül és válik hozzáférhetővé a szakma számára.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián fődíjat vagy első díjat nyert dolgozatot - amennyiben annak témája megfelel a tantervben előírt követelményeknek - a tanszékvezető jeles minősítéssel szakdolgozatként elfogadhatja.

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 05. 14:40